Mint tudjuk, történelmünk és kultúránk nem rendelkezik elegendő anyaggal ahhoz, hogy felnövekvő ifjúságunk elé egy igazán magyar alapokon nyugvó példaképet vetítsen. Hiszen nekünk nincs csodaszarvasunk, turulunk, Emesénk, Hunorunk és Magorunk, nincs Karácsonyunk, Árpádunk és Atillánk, nincs Botondunk és Lehelünk sem. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy most az izraeli nagykövetség a segítségünkre sietett és vállalta az óvodások felhomályosítását legalább Izrael témakörben. (Tudjuk, mert megmondták már nekünk, hogy nélkülük a mi kultúránk kimerülne a bőgatyában és a fütyülős barackban.)
Ahogy a lapokat néztem, enyhe hiányérzet lopakodott belém a független Izrael állam kikiáltásának bemutatása kapcsán, de aztán elhessegettem magamtól a gondolatot, hiszen az már politika lenne, ha azt is leírnák, hogyan lopták el a földeket 1948 előtt és utána még inkább a palesztinoktól. Az meg érthető, hogy politikával meg nem érdemes egy óvodás gyereket terhelni.
Aminek igazán örültem, hogy végre pont kerülhet a holokauszt vita végére, hiszen a füzetecske egyértelműen kijelenti, hogy: “Adolf Hitler náci diktatúrájáig nagyon sok zsidót üldöztek és öltek meg”.
Tudtam én, hogy egyszer kiderül az igazság és hálás lehet minden zsidó, hogy végre bevezette Hitler a diktatúrát, hiszen a diktatúráig igencsak üldözték és ölték őket. (Az üldözések okait most ne keressük, az ismétlődésben se lássunk valamiféle törvényszerűséget, meg ezek már amúgy is régi dolgok.)
Egy a lényeg: a diktatúráig üldözés és ölés, aztán végre már nem.
Kedves Jutta Melsheimer (aki megszerkesztette és illusztrálta ezt a füzetecskét), engedje meg, hogy a napokban kapott virtuális Táncsics-díjjal kitüntessem Önt ezért a tényfeltáró szövegért!