Harmadszor vagyunk itt, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a nagyságos fejedelem országlására és dicső szabadságharcára. Nemcsak lehet, de kell is emlékeztetni. Az agymosott, elfásult, elkedvetlenedett „lakosságot” (a nemzet emlékezne, emlékezik magától is), a szűklátókörű, vaskalapos, begyepesedett, polkorrekt européer politikusokat és a nemzet ellenségeit. Mert él még a tisztelet, él még a remény és él (még) Magyarország. Mert nem feledhetjük el soha azokat a hősöket, kik a nyugodt, gondtalan életüket áldozták föl a haza és a nemzet oltárán.
A Rákóczi-menet célja, hogy a szabadságharc kezdetének napja állami, nemzeti ünnep legyen. Hiszen a leghosszabb, legeredményesebb (1703–1711) szabadságharcunkról van szó, amely bár elbukott, utána egy aránylag tisztességes feltételekkel megkötött béke következett. Talán ezért is szálka egyesek szemében, talán ezért nem foglalhatta el eddig méltó helyét nemzeti ünnepeink sorában. De ennek vége.
László Ferenc vezetésével egy lelkes csapat kezdte meg harcát ez ügyben. Az életüket tették fel rá, hogy szabadságharcunk emléke végre méltó helyre kerüljön. Ismerve és látva a magyar politikum jellemző hozzá állását, biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz könnyű dolguk. A Magyar Nemzeti Gárda teljes mellszélességgel kiáll e nemes célért. Részünkről csak úgy, mint eddig is, minden tőlünk telhető segítséget megadunk, hogy Rákóczi és az általa vezetett magyar szabadságharc emléke ne sikkadjon, ne jelentéktelenedjen el, hanem örökre fennmaradjon tanúságul a magyar szabadságszeretet és hősiesség példájaként.
A rendezvény kezdete a szombaton 10 órakor kezdődő szentmise volt a Bazilikában. A szentmise II. Rákóczi Ferenc emlékére szólt. A menet a rendőrségi útzár után elindult és ment a Bajcsy-Zsilinszky úton. Miközben korabeli kuruc nóták szóltak a hangszórókból, időnként felhangzott a „Háromszoros vivát a nagyságos II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek!” és a „Rákóczi emléke él, Rákóczi emléke élni fog!” kiáltás és a csikósnak, juhásznak, betyárnak öltözött vonulók hangos ostorpattogtatással adtak nyomatékot az éljenzésnek. Szólnunk kell még a sok, népviseletben és hagyományőrző öltözetben vonuló emberről, akik ékes színfoltjai voltak a menetnek.
A Kossuth térre érve a menet megállt a Rákóczi szobor előtt, majd a Himnusz eléneklése után kezdődtek a beszédek. A szónokok egyként hangot adtak annak a törekvésnek, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek jelentőségéhez mérten kell beletagozódni életünkbe. Vegye észre végre a nemzet, de legfőképpen a „mindenható” politikusok, hogy egy olyan hőssel és egy olyan, általa elindított folyamattal van dolga, ami hosszú évszázadokra megalapozta a magyar függetlenségi törekvéseket. Hatása máig érezhető, bár mintha egy kissé megfeledkezett volna róla a magyar nemzet és annak vezetői. Persze lehet, hogy csak néhány „fontosabb” ünnepség és a „folyamatos” megemlékezés, bocsánatkérés köti le a figyelmüket.
Könnyeket fakasztó volt, és sokan meg is könnyezték a koszorúzást. A két nagyobb koszorú mellé biztos, hogy az ott lévők mindegyike letette szívében a saját kis emlékvirágát, koszorúját.
Szólni kell arról is, hogy ez nem pártrendezvény volt, hanem egy lelkes magyar ember és köréje csoportosuló maroknyi segítő, szervezett munkája. Pénzt senki nem adott és nem is fogadott el. Mentes volt minden politikától. Tény az is, hogy lehettünk volna többen is. Valójában a média sem sokat mondott a felvonulásról, de ez már csak így szokott lenni errefelé. A helyszínen sem volt egy kamera sem, még a közmédiáé sem. Igaz, minek is. Nos, talán épp ez a cél. Pedig a Kossuth téren és az odavezető úton külföldiek sokasága nézte nagy érdeklődéssel a rendezvényt. Vajon mi lett volna, ha a közmédia egyszer-kétszer hírdette volna legalább az eseményt. Talán üdítő színfolt lett volna az unalmasan ismétlődő ünnepségek és megemlékezések sorában.
Mindenesetre nem adhatjuk föl, és nem is fogjuk, mint ahogy sok mást sem. Ha leszünk maréknyian, akkor maréknyian fogjuk tovább vinni a zászlót melyen ez áll: Istennel a hazáért és a szabadságért. A másik oldalon pedig: Az igaz ügyet az Isten nem hagyja el.
Akkor mi, hogyan tehetnénk?
Hódos László
MNG Sajtószolgálat
