Hideg, szeles a szombat délután ezen a SZABADSÁG névre keresztelt közterületen. „Sajátos és egyedülálló” magyar szokás, hogy hőseinket letagadjuk, becsméreljük, míg ellenségeinknek, eltipróinknak, megszállóinknak hősi emlékműveket állítunk és áldjuk emléküket. De, hogy egy ilyen emlékművet még ráadásul a SZABADSÁG-ról elnevezett téren helyezünk el, – ami, mellesleg legnagyobb nemzeti tragédiánk (Trianon) emlékének szakrális helye volt – az már valószínűleg egyedülálló az egész világon. Nos, hol is lehetne máshol méltóképpen megemlékezni a kommunizmus áldozatairól, mint a kommunista megszállást dicsőítő, magasztaló emlékmű előtt a SZABADSÁG téren. Ugye milyen furcsa? Képzeljük el, ugyan ezt a szomszédos országokban, a nagyvilágban. Talán Ukrajnában, ahogy a Wehrmacht hősi emlékműve előtt – ugyanis az ukránok felszabadítóknak tekintették a német hadsereget – emlékeznek az ukrán emberek, a náci hadsereg áldozataira. Esetleg, Tel Avivban, vagy a jeruzsálemi Siratófalnál, ahogy a koncentrációs táborok áldozataira emlékeznek a Waffen-SS emlékműve előtt az izraeliek. Ugye, milyen életszerű és valószínű? Vagy nem? Pedig itt, turista látványosságnak sem volna utolsó. Milyen szépen lehetne hirdetni: „Ha látni akarod egy valaha volt büszke, bátor és hősies nemzet önfeladását, önbecsülésének és önérzetének sárba tiprását, szolgalelkűségének és kiszolgáltatottságának jelképét, hát gyere, ezt nézd meg, mert ilyen nincs a világon még egy, csak itt!”
A megemlékezés délután négy órakor kezdődött. Kevesen voltunk! Nagyon látszott. Valószínű, hogy a többség az állami megemlékezésen volt a Terror Házánál, ahova többek között az egykori D-209-es, III/III-as ügynök (ez, sajnos nem vicc) invitálta nagy buzgalommal az emberek. Itt pedig még „felléptek” más homályos, vagy éppen nagyon is „világos” múltú köz- és „más” tiszteletben álló politikusok, demokraták, gazemberek, stb. Ennyit a jellemről, az önérzetről és az önbecsülésről.
A Szabadság téren pedig voltunk mi, maroknyian, a másik, üldözött, számkivetett, lenézett, elhallgatott és eltiport Magyarországról. Mi, talán kétszázan, sokféle szervezetet képviselve. A teljesség igénye nélkül:
Először is megemlíteném a kevés, tiszta szívű, egyszerű, magyar embert, minden korosztályból. A Gárda Szövetségből: KABSZ, MNG, Gárdamotorosok, Sebő Ödön század, Bujdosó Bandérium, Magyar Nemzeti Front. Ezen kívül: Nemzeti Arcvonal, Jobbik IT Újpest, ÚMG Bp, Jobbik Jogsegélyszolgálat, Szent László Hagyományőrző Egyesület és Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Érdekes és furcsa, hogy HVIM, bár az elsők között jelezte részvételét, mégsem jelent meg.
Állandó „vendégeink” persze most is ott voltak és biztosították, nehogy megzavarja valaki a rendezvényt. A jogi alosztály tisztelt képviselői is viszonylag nagy számban voltak jelen és természetesen a civil alkalmazottak is szorgalmasan cirkáltak. Tényleg, aljas hazugság, amikor arról panaszkodnak egyesek, hogy nincs elég rendőr, nincs biztonság. Ahol mi vagyunk, ott mindig bőséges, jól felszerelt, elrettentő rendőri erő vonul föl. Hiába, jó érzés ilyen biztonságban lenni!
A rendezvényt a KABSZ szervezte, de az MNG biztosította. Végh Attila a KABSZ elnöke nyitotta meg a megemlékezést a Himnusz eléneklése után. Megjegyzendő, hogy az MNG katonai alakzatba állt föl, vezényszavakra mozdult, és hangosan köszönt, szebb jövővel. Viszont az is tény, hogy sem az ég nem szakadt le, sem a szomszédos amerikai követség nem omlott össze, sőt még a „dicsőséges felszabadítóknak” állított emlékmű is a helyén maradt (–sajnos–).
Nos, ahogy a nagy székely író mondotta Észak-Erdély visszatérésekor: „Az igazságot is meg lehet szokni!” Én még hozzátenném, – üzenve őrzőinknek és megbízóiknak – hogy nem csak lehet, de meg kell szokni!
Végh Attila megnyitója után Siklósi András költő-író, a Turul Szövetség elnöke, a Tárogató főszerkesztője lépett a színpadra. Saját verseivel kezdte, melyek méltán arattak nagy tapsot a közönség soraiban. Utána hosszú (nagyon hosszú) beszédbe kezdett. Szerkezetileg és retorikailag jól felépített beszéd volt, mely élesen és szókimondóan ábrázolta a hazai és nemzetközi kommunista-liberális zsidóság mind a mai napig folyamatos bűneit. Sajnos időnként önismétlésekbe és némi öncélú zsidózásba menve át.
Ezt követően Szalai Róbert tanár úr, a KABSZ elnökségi tagja, tényekkel, számokkal, kutatási eredményekkel támasztotta alá a kommunizmusnak nevezett emberkísérlet gyomorforgató, emberiség- és emberség ellenes bűneit. Ezek után ismét Siklósi András mondott két verset. A rendezvényt a Szózat és a Székely himnusz eléneklése zárta.
Hódos László
MNG. Sajtószolgálat