„Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
   Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!
Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet,
   S pusztitó erejét rád viharozta dühe,
S vak diadalma jelét robogó villámival itten
   Honni vitéz seregink holttetemikre süté.”

 

Hősök napi megemlékezés az Árpád-emlékhelyen
2016. május 28.
Budapest XV.

 

Örök emlék e vers a hősökről. Mohács véráztatta mezejét, a harcot, a kort idézi. A magyarságnak pedig, mióta hazatért a Kárpát-medencébe, minden korban és időben is csak a véráztatta mező, és a harc jutott. Már Mohácsig is szüntelen, hát még utána.
Mert a kezdet is a véráztatta harcmezőn volt a hazatérést kísérő ütközetekkel melyből kiemelkedik az al-dunai csata, ahol is 4 hét alatt egy teljes magyar törzs hadereje morzsolódott föl a bolgárok elleni harcban. 10 ezer harcos tartotta föl az ellent, hogy mögötte a sok százezer ember és sok millió állat biztonságba kelhessen át. Tudták, hogy gyermekeik, asszonyaik, állataik élete és további sorsa a tét. Állták és nem hátráltak. El is fogytak lassan. A vezértől a legalacsonyabb rangúig, mind. Noha tettükről a hálátlan utódok elfeledkeztek, azért ércnél maradóbb emlékművük ma is áll.
Pár év múlva pedig az akkori EU hadseregével kerültünk szembe, ahol is az ellen megszégyenülve, megverve takarodott haza (már ha tudott). De a győzelmet itt sem adták ingyen, közkatonák ezrei és a vezérek nagyjai vesztek oda. De a nemzet feléledt, pótolta az elesett hősöket. Az árpád-házi királyság alatt is tartott a véres harc. A körülöttünk lévő hatalmak nem nyugodtak, – és nem nyugodnak ma sem – megemészthetetlen volt számukra és jelenleg is az, hogy a kelet népei uralják Európa közepét. Jóllehet, mi magas fokú műveltséget, eszközhasználatot és harcászati taktikát hoztunk be Európába, nem hódítottunk más területet csak, ami már vér, kard és az ősök jogán a miénk volt. Soha, a mai napig nem bocsátotta ezt meg nekünk Európa. Ez a mi igazi bűnünk. Meg az, hogy állva a történelem véres, harcos viharait „nem tetszettünk kihalni, kipusztulni” erről a földről, hanem nemegyszer majdnem a semmiből, a hamvakból főnixként éledtünk újjá és kapaszkodtunk szívósan vissza hatalmi helyzetünkbe. Késői hála és tisztelet ezért a közvitéztől a vezérig, minden önfeláldozó magyarnak.

Hetedik alkalommal magasztaljuk itt majd' másfélezer év véres, viharos, magyar történelmének hőseit. Nincs rá szó, ami kifejezhetné érzéseinket, hálánkat, köszönetünket. Áldozatuk nem volt hiábavaló, mert ezer év múltán is áll még Magyarország. Megfogyva, megtörve de áll. Ezer év életveszélye edzette az országot és a nemzetet. Ma mindennél nagyobb veszély fenyegeti. Egyrészt a globalista pénzügyi, gazdasági oligarhia rontása, másrészt önálló nemzeti arculatunk elvesztése, feladása. Hihetetlen, de a történelem ismétli magát és 500 év után ugyan az a veszély fenyegeti hazánkat és földrészünket. Az arctalan, kegyetlen ellenség most embermilliókat zúdítana ránk. Más földrészről, más kultúrával, más erkölcsökkel és más hittel. Mint, ahogy akkor, most sem engedhetünk. Ellenállunk, kitartunk. Őseinkre, hőseinkre gondolunk, életük példája lebeg szemünk előttünk. Anélkül, hogy hozzájuk mernénk hasonlítani magunkat.

Hiteltelen, sötét gazemberek próbálnak tőkét kovácsolni a magyar hősiességből, kihasználva pillanatnyi jólétükért és hatalmi helyzetük megszilárdítása végett. EU-konform, óvatos, polkorrekt szavakkal próbálnak hatni, suttogva, nehogy valaki észrevegye és lefasisztázza, lenácizza őket, mert akkor végük. Mert, aki ma bátran beszél az igazságról, kimondja a kimondhatatlant, ismeri, tiszteli a hősöket és emlékezni mer, az náci és fasiszta. Mi nem vagyunk sem ez, sem az. Magyarok vagyunk a szó legnemesebb értelmében. Az pedig, hogy ez mit jelent, mindenki megtudhatja, megismerheti, ha nem sajnál időt, fáradságot és utánanéz Európa és a Kárpát-medence történelmében. Sajnos sokan nem tudnak, és nem is akarnak utánanézni ennek. Kényelmesebb a szájukba tömött frázisokat, jelzőket pufogtatni, mint az igaznak utána járni.

Bajtársak, magyarok! Szent ünnep ez a nap. De csak úgy ünnepelhetünk, ha alázatos vágyat érzünk közös sorsot vállalni ünnepeltjeinkkel. Ha hazánk védelmében meg kell halnunk, ezen a napon imádkozzunk azért, hogy halálunk olyan legyen, mint azoké volt, akiknek emlékére küzdelmes esztendőink minden nyarának érkezésekor választottuk ki e magasztos napot.

Pontosan azokkal a fenyegetésekkel kell ma szembenéznünk, mint 1000 év óta mindig, csak az ellenség neve és módszerei mások. Ugyanazon anyagi és szellemi javainkra tör. Ugyanúgy pusztítaná testünket, lelkünket, magyarságunkat, műveltségünket. Vajon ma is képesek lennénk olyan válaszokat adni, mint 60, 70, 96, vagy 168 évvel ezelőtt? Gondolkozzunk el rajta, és jól gondoljuk meg, hogy mit és hogyan cselekszünk!

Hódos László
MNG Sajtószolgálat

 

 

 


Forrás: MNG Sajtószolgálat, Budapest

2010. Magyar Nemzeti Gárda | RSS csatorna