Potyka bácsi meghalt...

 

 

2008. februárjában, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjára rendezett eseményen találkoztunk először, Budán a Memento emlékműnél. A már akkor is beteg testből hihetetlen szellemi energia áradt. Mivel egy bírósági ítélet miatt el volt tiltva a közszerepléstől, beszédét egy padon ülve mondta el, mi pedig körülötte állva hallgattuk. A beszéd a végén személyes beszélgetésbe fordult, élmények, győztes harcok és kudarcok felemlítésével, de bármiről is volt szó, szavaiból mindig áradt a hazaszeretet és az egészséges nacionalizmus.
Emlékezetes pillanat volt ezen a napon, amikor a beszélgetés vége felé egy ismeretlen ember lépett hozzá és így szólt:

- Jó napot! Ugye Ön Porubszky István?
- Igen, én vagyok.
- Szeretnék Öntől bocsánatot kérni!
- Tőlem? Miért?
- Tudja Porubszky úr, 2003-ig az én feladatom volt, hogy Önről jelentéseket írjak.

(Szóval milyen rendszerváltásról beszélnek ezek itt nekünk!?)

Később aztán sokat találkoztunk még a Jobbik, vagy az akkori Magyar Gárda rendezvényein és bajtársi (mert esküdt tett gárdista volt Potyka bácsi) kapcsolatunk hamar barátsággá alakult. A köztünk lévő jó 30 év korkülönbség ellenére megtaláltuk a közös hangot és nem csak azért, mert elképzelésünk, céljaink azonosak voltak, hanem azért is, mert az öreg egy rendkívül jó humorral és humorérzékkel megáldott ember volt, akivel az élet nehéz pillanataiban is jól esett együtt nevetni a viszontagságokon. Sokat mosolygó, őszinte szemeiben mindig bujkált egy kis huncutság. Vidám természete mellett az önzetlenségét emelném ki, hiszen mindig mindent megpróbált megosztani mindenkivel. Ha csak egy szendvicse volt, kettétörte és a felét nekem adta, bármennyire tiltakoztam és bármennyire nem voltam éhes.
A Magyar Gárda betiltása után természetesen ő is folytatta velünk együtt a megkezdett munkát, sőt, nem egy esetben ő lelkesített bennünket. A Magyar Nemzeti Gárda megalakulásakor szintén mellénk állt és nem hagyott el bennünket akkor sem, amikor a Jobbikkal a viszonyunk a lazulást követően szinte teljesen megszakadt. Nem véletlen, hogy az MNG tiszteletbeli országos vezetővé választotta.

Idős kora ellenére szelleme mindvégig ép volt, gondolatai tiszták, de egészsége sajnos az utóbbi években egyre romlott. Tavaly volt az első eset, hogy nem tudott velünk jönni egy rendezvényre, mert már nem érzett magában annyi erőt, hogy ott méltóképpen részt tudjon venni. Ettől függetlenül október 23-án, az ’56-os szabadságharc kitörésének tiszteletére rendezett kispesti megemlékezésen természetesen ott volt és a tőle megszokott lendületes stílusban beszédet is mondott. Ez volt az utolsó nyilvános szereplése.

Amikor ma reggel megtudtam, hogy távozott közülünk, nyolc év milliónyi emléke jutott eszembe. Ezek az emlékek örökre velünk maradnak, így távozása csak átmeneti számunkra. 

Potyka bácsi! Nyugodj békében, a gárdisták szívében örökké élni fogsz!

 

Ináncsi J.
MNG Sajtószolgálat


Forrás: MNG Sajtószolgálat Budapest

2010. Magyar Nemzeti Gárda | RSS csatorna