A most már hagyományos évzáró rendezvényünket idén a Magyarok Házában tarthattuk meg, köszönet ezért az MVSZ vezetőségének és külön Patrubány Miklós elnök úrnak, akit az országos vezető később elismerésben is részesített. Elsőként a kicsik Mikulás ünnepét tartottuk. A Mikulás idén is, mint eddig, drága jó Potyka bácsi volt. Bár az utóbbi időben az egészsége nem mindig volt rendben, erre a napra mindig boldogan készül. Most is. Ilyen Mikulása senkinek nem volt még az országban. Ez a Mikulás nem bugyuta dalocskákat dörmögött az orra alatt, nem semmitmondó csacskaságokat ismételgetett, hanem egy csodálatos, magyar verssel érkezett meg. Egy pisszenés sem hallatszott, a gyerekeket és a felnőtteket pedig lenyűgözte az a képesség, amivel Potyka bácsi időnként nagyon is meg tudja lepni az embert. A fennhangon, gyönyörűen előadott vers és a Mikulás könnyeket csalt nem egy felnőtt szemébe. A gyerekek pedig elámulva hallgatták ezt a csodát. A vers végén mindenki egyként sóhajtott föl… de szép volt. De a pillanat varázsa elmúlt, így a Mikulás most már csengős botjára támaszkodva ment a székéig két krampusza társaságában. A gyermekek név szerint lettek előszólítva, de a meglepetésekért meg kellett dolgozniuk. Ki verssel, ki énekkel köszönte meg a Mikulásnak az ajándékokat. A Mikulásnak minden gyermekhez volt néhány kedves mondata és intése. Virgácsot senki sem kapott. Búcsúzásakor a Mikulás is kapott ajándékot, a hangszórókból felhangzott a Halló magyar, Dobos Attila szerzeménye. Itt már nem lehetett visszaparancsolni a könnyeket, de nem is akarta senki. Felállva, megrendülten hallgattuk végig, még a csintalan gyermekek is megbűvölten hallgatták. A Mikulás pedig búcsúzott és a krampuszok kíséretében elment. Köszönjük Potyka bácsinak, a Jóisten tartsa meg egészségben, épségben, jókedvben, hogy még számtalanszor szerezzen örömet gyermekeinknek és nekünk.
Egy negyedórás szünet után folytatódott a program. Persze ez a negyed óra sem telt el tétlenül, hiszen az asztalok szinte roskadásig voltak süteményekkel, italokkal. Köszönet a háziasszonyoknak. Tehát, a folytatás már komolyabb dolgokról szólt. Ináncsi József az MNG országos vezetője értékelte az évet és az elvégzett munkát. A parancsnokok pedig átadták az elismeréseket az arra érdemes bajtársaknak. Szakasz szinttől a megyei és országos szintig. A parancsnokok minden elismerés átadásakor néhány mondatban ismertették a bajtárs érdemeit, tetteit. Az országos vezető a pártolóknak adott elismerések végén megköszönte és kiemelte, annak a civil támogatásnak a fontosságát és értékét melyet Ők jelentenek nekünk. Egy meghatóan szép gesztus maradt a végére. Lenhardt Balázs független országgyűlési képviselő felajánlása nyomán két nehézsorsú bajtársunk részesülhetett – komoly – karácsonyi ajándékban a képviselő úrtól. Köszönet és hála ezért a figyelemért, mert annyiféle náció nyomorával tömik a fejünket nap, mint nap, hogy szinte már fel sem tűnik, amikor egy magyar ember kerül szorult helyzetbe. Szerencsére vannak még, akik odafigyelnek és intézkednek.
A hivatalos program véget ért, ezek után már egymással beszélgetve, eszegetve, iszogatva, vidám gyermekzsivaj közepette töltöttünk el egy pár órát családias légkörben. Lassan eltelik ez az év is. Nem volt könnyű és úgy tűnik a következő még nehezebb lesz. Fel kell készülnünk, nehéz idők jönnek. Több odaadásra, önfeláldozásra, szeretetre és alázatra lesz szükségünk. De ugyan akkor egy lépést sem szabad hátrálni, egy szemernyit sem szabad engedni. A jövőnk – a szebb jövő –, gyermekeink, unokáink jövője, élete a tét.