„…és 1919 november 16-án Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre.” 94 éve ennek. Mi történt itt 94 év alatt? Vajon ha Horthy ma megjelenne, mit mondana? Valószínűleg ugyan azt. Tehát semmi sem változott? De igen, sokkal rosszabb lett. Nem a külsőségekben, a látványban, de a szívekben és az agyakban. Elég belegondolni a sanyarú hétköznapokba. „Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor – kimondom – gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát.”
Gondoljunk vissza az elmúlt 5-10-15-25 évre, mi történt itt valójában? Mi húzódik itt a vakító, talmi csillogás mögött? NATO, EU, Alkotmány, demokrácia, liberalizmus, szabadság, egyenlőség, testvériség…
„Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat.”
Nem, nem egy év alatt, annyira nem siettek, szépen fokozatosan mindent, kétszer balról, kétszer jobbról. Az üldözés és nyomásgyakorlás pedig folyik tovább polkorrekten. Magyarságért, véleményért, bármiért, ami eltér a sematikus és meghatározott viselkedésformától.
„Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti szineit és vörös rongyokba öltözött.”
A múltat, zászlóit, nagyjait végképp megtagadta, ezeréves koronáját jól elzárta és nagyon megnézi, hogy kit enged be hozzá. Pénzes turistát minden mennyiségben, de a magyart csak megválogatva. Színeit pedig épp aktuális kitartója kénye-kedve szerint változtatja, vörös, kék-fehér, szivárvány stb.
„Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok győződve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezőleg, akik bűnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erővel segítenek a nemzeti reményekben tündöklő Budapest felépítésében. A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz.”
Majd’ 70 éve várjuk azokat a kezeket, de meg vagyunk róla győződve, hogy azok a bűnösök akár csak akkor, most sem térnek majd meg. Utódaik mindent elkövetnek, hogy lerombolják azt, amit 1000 év alatt ez a nemzet elért, és itt nem a palotákra, irodaházakra, plázákra, hidegen csillogó kirakatokra gondolok. A mártírok, sokat szenvedett véreink pedig szomorúan nézik abból a másik világból és szégyellik magukat. Magukat és …
Így visszagondolva, kevesen voltunk. Ez már az elején látszott. Vajon mi tarthatja vissza az embereket, akik eljöttek tavaly sok kilométer távolságból felavatni a Horthy szobrot. Most ide nem jöttek el. Még az antifák is kiizzadtak magukból egy 20-30-40 fős szánalmas társaságot, egy még szánalmasabb jelmondattal. Igaz, most nem egy istentiszteletet kellett meggyalázni.
Azt, hogy kik, mit mondtak ezen a megemlékezésen, már részletesen el lehetett olvasni a nemzeti meg a nem nemzeti portálokon, médiában de azt, hogy az ott lévőknek – a nemzetnek, vagy ha úgy tetszik a közönségnek – mi járt az eszében, szinte soha.
Hát lássuk, mit gondol a nemzet!
50 év körüli hölgy az antifákról:
– „Mocskos árulók, semmit sem tudnak. Miért kell és szabad nekik mindent bemocskolniuk, ami nekünk szent és sérthetetlen. A mi érzéseinket miért lehet kigúnyolni, megalázni, sárba tiporni. Itt már minden hazugságot törvénnyel védenek, vélemény- és szólásszabadság már csak akkor van, ha magyarságunkat kell gyalázni. Ennek véget kell vetni!”
65 éves nyugdíjas, Árpád-házi zászlóval a kezében:
– „Több ezer embernek kellene itt tolongania, a nemzet elöljáróinak társaságában. De nézze csak meg, kik vannak itt! Alig pár politikus, azoktól is csak remélni lehet, hogy őszintén mondják, amit mondanak. Bár tény, hogy a nagytöbbség még az orrát se meri kidugni ilyenkor, nemhogy véleményt formálni. Hiszen az EU-nak meg a ‘másoknak’ nem tetszene az őszinteség. ”
40 körüli férfi a gárdákról:
– „Most akkor hány gárda van? Nem értem? Egymás mellett mennek, zászlóval szépen, mögöttük még egy katonaruhás menet. Ha ’19-ben Horthy így indult volna el, még Szegedről sem jutott volna ki. Itt is csak a széthúzás.”
– Ön fiatal, talán álljon be, tapasztalja meg!
– „Nincs nekem arra időm, meg minek is.”
18-20 éves fiú Horthyról:
– „Tetszik ez a sok ember, érdekesek voltak a beszédek. Az iskolában soha nem mondtak ilyeneket, csak a háborúról meg a szegénységről beszéltek, meg hogy elvitték a zsidókat.”
– De hát Horthy alatt nem is vittek el egy zsidót sem, mondhatni hajuk szála sem görbült, sőt más országokból is idemenekültek, tudván, hogy itt biztonságban lesznek.
– „Ezt én sem értem, meg azt sem, hogy mit akarnak a túloldalon lévő tiltakozók. Most akkor mit csinált Horthy?”
40 év körüli hölgy:
– „Szép és méltó ez a megemlékezés az a kár, hogy csak ennyien vagyunk. Az a sok barom a túloldalon nem tudja, mit köszönhet Horthynak. Lehet, ha Ő nincs most nem lobogtathatná itt a hülye feliratait, meg nem fújkálhatná a fütyülőjét. Magyarország sem tudja, 70 éve hazudnak róla, a legelső akadémikustól a legutolsó politikusig. A tanárok bűne a legnagyobb, bár az állásával játszik, aki az igazságot meri elmondani és nemcsak Horthyról, de mindenről. Tudom, én is tanár vagyok.”
És még folytathatnám, de ennyi is elég, hogy lássuk azt – egyrészt zűrzavart, másrészt markáns véleményt – ami mostanság az agyakban előfordul, megfogalmazódik. Ez természetesen egy mesterségesen gerjesztett és irányított, előre jól kitervelt folyamat. Ehhez nem kellenek összeesküvés-elméletek, ez látszik. Mondhatni, Horthynak könnyű volt ’19-ben, ott mindenki, a közkatonától a legmagasabb rangúig egyet akart. Most ahhoz, hogy ez a nemzet egyet akarjon előbb az agyakban és a szívekben kellene rendet tenni. Szívesen átmentem volna a túloldalra megkérdezni néhány antifát is, hogy ők hogy gondolják, de nem engedték a rend őrei. Talán nekik volt igazuk, de azért…
Talán be kellene fejezni a hazudozást (minden szinten), a megfelelni akarást, meg kell értetni a körülöttünk lévő világgal, hogy ez egy szabad és független ország melynek saját önálló akarata és történelme van. Nem kellenek a külföldi vagy idegen zsoldban álló történészek, akik saját vagy megbízóik érdeke szerint hamisítják a történelmet. Ehhez persze bátor emberek kellenek, nem csak politikusok, tanárok, akik nem azt kérdezik, hogy minek, hanem hogy mit, hogyan és mikor. Persze nem csak kérdezik de meg is cselekszik, amit és ahogy kell.
Ne tévedjen el senki, ez nem fog máról holnapra menni és lehet, hogy némi áldozatot is kell majd hozni, esetleg néhány életet is fel kell majd áldozni. Sajnos, ahogy ezer év magyar történelme mutatja, ez máshogy nem megy, vagy ha látszólag megy is, csak egy olyan borzasztó katyvaszt kapunk, mint ez a utolsó 20-25 év.
A magukat urainknak képzelők és kitartott sleppjük nem Horthytól fél, hanem az általa megtestesített magyarságtudattól, büszkeségtől, tartástól. Tudva tudják, hogy befolyásolni, irányítani csak a gyökereitől, nemzeti példaképeitől, valós történelmétől megfosztott, elkábított, gerinctelen tömegeket lehet. Nekik rabszolgákra van szükségük és ezért folyik a kegyetlen harc már sok éve az igazság és a hazugság között. Minden az ö oldalukon áll, pénz, törvény, jog, erő és mégis félnek, rettegnek. Mert tapasztalatból tudják, ha nem tüntetik el, nem irtják ki teljesen, újra és újra feltámad ez a – Horthy-féle – nemzeti erő és győzedelmeskedik.
Nos, ez legyen elsődlegesen is a mi feladatunk, hogy ezt az erőt bármi áron fenn- és életben tartsuk, erősítsük és terjesszük. Mert csak is így érdemelhetjük ki utódainktól azt a tiszteletet, hálát, amit dicső elődeinknek, nagyjainknak mi is megadunk.