Büszke Botondról többféle dolog juthat egy hazafi eszébe még akkor is, ha nem magát a történelmi személyiséget nézzük, aki Bizáncnál a görög óriást legyőzte.
Legújabban egy nemzeti ruhamárka (http://www.buszkebotond.hu/) neve is, de ennél azért hosszabb múltra tekint vissza.
Van már talán egy évtizede is, hogy a Romantikus Erőszak írt egy dalt ezzel a címmel. A dal azóta is népszerű.
Jó párszor meghallgattam, mielőtt 2007. végén jelentkeztem a Magyar Gárdába. A felvételi beszélgetés után hónapokig jártam (jártunk) különféle képzésekre, hogy a 2008. márciusi eskünket méltóképp tudjuk elmondani a Hősök terén a Szent Korona előtt. A sikeres eskütételt követően 2008. júniusában 19 bajtársam vezetőjévé léptettek elő. Adott volt tehát egy tevékeny csoport, egy szakasz, név nélkül. Miközben az elnevezésen gondolkoztunk, eszembe jutott a dal és a dalról a név: Büszke Botond. A név mellé így rögtön saját indulónk is lett. Már csak Sziva Balázs hozzájárulását kellett megszereznem, amire hamarosan sor került, mivel a Kossuth téren összefutottunk egy nemzeti rendezvényen. Balázs természetesen beleegyezését adta, amiben előzőleg is biztos voltam, de azért mégis illő az ilyen dolgot megkérdezni.
A Büszke Botond szakasz tehát létrejött, dolgozott és növekedett. Egyszer még századdá is lett, akkora volt a létszáma.
Aztán 2009-ben a bíróság feloszlatta a Magyar Gárdát. Büszke Botond ezt is túlélte. Tagjai cserélődtek, voltak passzívabb korszakai, de mindig élt, sosem adta fel.
Ma a Magyar Nemzeti Gárda egyik szakasza folytatja büszkén az ősi vitéz, Botond által ránk testált hagyományt. Névadóként különösen nagy öröm ez nekem, mint ahogy a találkozás is az volt augusztus 25-én a Hősök terén Balázzsal. Azon a téren álltam, ahol én is esküt tettem, szemben velem azok a bajtársak, akik a Büszke Botond nevet tovább viszik, mellettem pedig az az ember, aki már akkor megírta az indulónkat, amikor még azt sem tudta, hogy létezni fogunk.
Amíg megvannak a gyökereink, van mibe kapaszkodnunk. És ahogy a mondás tartja: „Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is, hova tartunk.”
Végezetül egy vers Büszke Botondról, akit ezer év alatt sem sikerült elpusztítani:
Albert Ferenc – Büszke Botond
A tizedik században,
midőn rettegték nevünk;
Európa reszketett,
félték íjunk, s fegyverünk.
Egységben élt a nemzet,
szent volt akkor a haza;
és erény volt a becsület,
ott ige volt a vezér szava.
Felrúgta egyezségünk
Bizánc Júdás császára;
Apor vezér seregét
készíti a csatára.
Konstantinápoly fala
tör ég felé makacsul;
de lakoljon a hitszegő,
ki a jó szavakból nem tanul.
Nyílik várnak kapuja,
lám egy görög óriás;
akár felbőszült bika,
bőgése nyílt káromlás.
– Párviadalra magyar,
tán kettő kitesz egyet,
amennyiben legyőznétek,
császárom ismét fizet nektek.
Kilép a sorból hetykén
Botond az apró vitéz;
buzogánnyal érckapun,
zúzva nyit gyereknyi rést.
Kétszer földhöz teremti,
s táncol a gőg atyafin,
így fizet újból adót
Bíborban született Konstantin.
Ma suttogja lomb, s haraszt:
– A mítosz életre kél,
köztünk jár múltnak hőse,
a legendás bajnok-vitéz.
Büszke Botond szelleme,
idézz dicső régmúltat!
Az életet unt fiaknak
mutass jövőt és harcos utat
Ináncsi József
MNG orsz.vez.