Az 1921-es nyugat-magyarországi szabadságharcra és annak egyik hősére, Vámossy Tiborra emlékeztünk a Farkasréti temetőben. A már hagyománynak számító, a Jobbik által szervezett eseményen részt vett az Új Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Magyar Nemzeti Gárda, valamint tiszteletüket tették a Nemzeti Érzelmű Motorosok is.
Novák Előd országgyűlési képviselő a tavalyi megemlékezésen ígéretet tett, hogy az idő vasfoga által megtépázott Vámossy Tibor teljes alakos szobrát felújítják. Kezdeményezésére végül is a kormány átvállalta a síremlék rendbetételét és a vele járó kiadásokat. Igaz, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság véleményezésében sikeresen, bár sajnálatosan kerülte a Rongyos Gárda elnevezést, csupán, mint egykori, a hazánkért harcoló civil hősként említette Vámossy Tibor 19 éves egyetemistát. A talapzat már elkészült, viszont a szobor még restaurálás alatt áll, így csak a talapzatra kihelyezett, a régi szoborról készített fénykép helyettesítette azt. Novák előd engedélyt kért egy emlékeztető tábla kihelyezésére is, mivel a mostani felirat „Elesett Nyugat-Magyarországért 1921. október 6-án” a mai ember számára már nem sokat mond.
Hegedűs Lóránt református lelkipásztor a Rongyos Gárda létének mai aktualitását vetette fel, hiszen a harc nem fejeződött be, ma ugyanúgy szükséges a nemzetért, a nemzet és a haza megmaradásáért folytatott harc, mint az akkori ellenállás Nyugat-Magyarországon, mely azért bontakozhatott ki, mert ott még volt esélye a magyarnak, és azért, mert égbekiáltóan felháborító volt, hogy a velünk korábban államszövetségben élt osztrákok is együtt kívántak osztozkodni hazánkon azokkal a nemzetiségekkel, amelyeket évszázadokon keresztül az őshonos, államalkotó magyar nemzet ellen hangoltak.
Spaller Erika, a HVIM Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom soproni elnöke, aki Nyugat-Magyarországon minden évben megszervezi a Rongyos Gárda-emléktúrát, Somogyvári Gyula író „ És mégis élünk… „ című könyvéből idézett, mely szerint a trianoni békeszerződés értelmében Nyugat-Magyarország felségjogát antanti vezénylettel át kellett volna adnunk Ausztriának 1921. augusztus 29-én 16 órakor a helybeli magyar lakosság megértő, békés hozzáállása közepette. Reggel az osztrák csendőrség átlépte a magyar határt, ám amikor bevonult Ágfalvára, kora délután felkelők rohamozták meg őket, ezzel kezdetét vette az 1921-es nyugat-magyarországi honvédő harc. A Lajta folyó mentén vállvetve harcoltak az édes anyaföldért, a magyar megmaradásért és jövőért, értünk a kecskeméti parasztlegények, pesti műegyetemisták, veterán frontkatonák és volt különítményesek, a rongyos gárdisták, ilyen pesti műegyetemista harcos volt Vámossy Tibor is. Ennek a küzdelemnek köszönheti Sopron és a környékbeli falvak az 1921-es, majd 1922-es népszavazás kiírását.
Ferenczi Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője beszélt arról, hogy hazánk évszázadokon keresztül védelmezte önmagán kívül azt az Európát, amelynek döntéshozói az első világháború után Nyugat-Magyarország egy részét is el akarták csatolni, méghozzá világháborús szövetségesünkhöz, Ausztriához. De egy maroknyi hazafi föllázadt az igazságtalan döntés ellen. A Rongyos Gárda frontot megjárt katonákból, részben a korábban demilitarizált Székely Hadosztály maradványaiból, napszámosokból és egyetemistákból verbuválódott, amelynek két kiemelkedő parancsnoka Prónay Pál és Héjjas Iván volt, kiknek vezetésével korábban lesújtottak a megszálló románokra, majd ismét fegyvert fogtak, és megvédték a Lajta-vidéket, kikiáltották a Lajtabánságot. Szóvá tette, hogy a mai történelemkönyvek csak a népszavazásról tesznek említést, de annak előzményére még csak véletlenül sem utalnak, nem hogy nevén neveznék a Rongyos gárdát, egyáltalán annak létezését.
Vári-Kovács Péter színművész, zenész a Kárpátia Zenekar szerzeményét adta elő tisztelegvén a Rongyos Gárda, Prónay Pál, Héjjas Iván és a többi honvédő hős, így a Vámossy Tibor emléke előtt.
Utolsó felszólalóként Dr. Botlik József történész – eddig tizenhat kötetet, s közel kétszáz tanulmányt szentelt a magyar területek elszakításának történeti hátteréről, következményeiről, az elszakított magyarság sorsáról – beszéde elején kiemelte, hogy az eredendő bűn Károlyi Mihály hatalomra kerülésével történt meg 1918 októberében, mivel Károlyiéknak meg kellett volna szervezni a nemzet önvédelmét, ám ehelyett éppen a fegyverszüneti tárgyalások idején kezdték el leszerelni a hadsereget, szélnek ereszteni a magyar és a ruszin katonákat, amikor az ellenséges szomszédaink által készített térképeken már megjelenítették a leendő Csehszlovákia határát a Duna vonalával, Vác, Hatvan, Gyöngyös, Miskolc, Sátoraljaújhely neve is tótul tüntették fel. A románok a Dnyesztertől a Tiszáig húzódó nagy birodalomról álmodtak, a szerbek Barcs, Szigetvár, Pécs fölött, Kalocsa alatt egészen Szegedig és Aradig kívántak volna területeket megszerezni. Így az sem csoda, ha szövetségesünk, akivel együtt veszítettük el a világháborút, Ausztria is területet követelt Magyarországtól, Pozsony, Moson, Sopron és Vas vármegye egészét, majd Zala vármegye északnyugati csücskét, összesen 16 ezer négyzetkilométert. Részletesebben beszélt Károlyi hazaárulásáról, miközben igen jelentéktelen haderő állt velünk szemben minden fronton – nem egyet a magyar kormány támogatott mind anyagilag, mind felszereléssel – az ország védelme egyáltalán nem volt megszervezve.
Hosszú beszéde végén kijelentette, hogy a Nyugat-Magyarországot védő 3400–3500 rongyos gárdista felkelőnek mindenképpen ott van a helye a magyar nemzet hőseinek panteonjában.
A rendezvény a kegyelet és az emlékezés koszorújának, virágoknak elhelyezésével, mécses- és gyertyagyújtással, majd a Székely himnusz közös eléneklésével zárult.