Az egyik legkomolyabb bűne a mostani Jobbik vezetésnek, hogy hagyta felszámolni a szervezetnek legerősebb hátteret nyújtó Magyar Gárdát, amely saját gyermeke volt, mégis eldobta magától. Így egyébként meg is szűnt az az egyetlen erő, amelytől a Rendszer irányítói valóban féltek, és a Jobbik nyomásgyakorlási potenciálja is erősen lecsökkent: Orbánék szempontjából a Jobbiktól sem kell félni többé.
Semmilyen radikális erő nem lesz képes működni, ha nincs mögötte egy valódi erőt sugárzó és akcióképes katonai szárny, amely rendelkezésre állt, de dilettantizmus és árulás miatt elveszíttettük. Hosszan lehet a múlt eseményeit taglalni, hogy mi vezetett ide, de tény – miként azt Nagy Ervin volt alelnök egy 2009-es interjúban már elmondta – hogy a Gárdára csak addig volt szükség, amíg a párt be nem jutott az országgyűlésbe, utána kezdett feleslegessé válni. A katonai múltja és kiállása miatt maximálisan alkalmas vezetőt, Dósa Istvánt belülről buktatták meg 2008 szeptemberében, amihez állítólagos titkosszolgálati szálakat is felhasználtak. Vonáék úgy nevezték ki a helyére a megbízható emberének számító Kiss Róbertet, hogy a megyei gárdakapitányok nagy része továbbra is kitartott Dósa mellett. A gond az volt vele, hogy túlságosan önjáró volt, és a Gárdát is önállónak, nem pedig a Jobbiknak alárendelten képzelte el, ráadásul sarkosan képviselte az igazságot, mellébeszélés és megalkuvás nélkül. Igaz, eltávolítása után nehezen követhető szándékú manőverekbe kezdett, valószínűleg sértettségből is. Kiss Róbert vezetése alatt elkezdtek ritkulni az alakzatban történő felvonulások, és a szervezett akciók a cigánybűnözés megfékezésére, majd 2010 elejére teljesen le is lettek állítva. Hiába, közeledett a választás, a Jobbik vezetés el akart kerülni mindenféle botrányt és kockázatot a Gárda esetleges fellépése miatt. Ahogyan megvolt a parlamentbe jutás, már semennyire nem volt szükség rájuk, és Orbán Vonával történt személyes találkozón, majd 2010. júliusában a frakció előtt is követelte a Magyar Gárda feloszlatását, nyilvánvalóan zsidó hátterű nyomásra. Ennek a nyomásnak látszólag ellenállt Vona, de már augusztusban nyilvánosságra került egy megrendezett videó: a nős Kiss Róbert egy hölgyismerősével félreérthetetlen helyzetben, ami hivatkozási alapként szolgált számára a lemondásra, magára hagyva a gárdistákat a válságos helyzetben. Ekkor már visszafordíthatatlan folyamattá vált a szétesés, amit a Jobbik vezetés nemhogy ölbe tett kézzel nézett végig, hanem maga konspirálta és irányította. Miközben kifelé jöttek a megtévesztő nyilatkozatok, hogy mennyire fontos a Gárda, és ők mindent elkövetnek a megőrzéséért, és újjászervezéséért.
A Magyar Gárda állami feloszlatása után, úgy tűnt, a Magyar Nemzeti Gárda veheti át helyét, csakhogy a gárdisták elkövettek egy “nagy hibát”: a pártvezetésnek kezdettől nem tetsző, mert önálló, karakteres gondolkodású férfit választottak meg főkapitánynak Ináncsi József személyében. Kétszer is, miután a Szabó Gáborék intrikája nyomán meg kellett ismételni a szavazást, de minden piszkos trükk dacára is csak Ináncsi lett újra a vezető, nagy fölénnyel. Miután kézi vezérléssel eltávolíttatni nem sikerült, a Jobbik hanyagolni, bojkottálni, sajtójában cenzúrázni kezdte az MNG-t, majd létrehozta a teljesen párthű, kézben tartható Új Magyar Gárdát, amely folyamatos sztároltatása és pénzelése dacára néhány tucat emberből áll. Még 2011 nyarán is arról beszélt Vona, hogy mennyire fontos az egység helyreállítása, aminek érdekében személyesen (!) fog megkeresni minden gárdistát, hogy beszéljen velük. Természetesen ebből, mint oly sok másik jól hangzó ígéretéből sem lett semmi, de aki hinni akar Vonában, azt általában nem zavarják a tények. Ekkor már a mellényüket a zakó alá sem merte felvenni, mert mint ekkor mondott beszédében kifejtette, ő “törvénytisztelő” állampolgár. Ha egy vezető egy eleve jogtipró törvényt betart, akkor semmivel sem bátrabb azoknál az átlagembereknél, akik azért választották meg, hogy valaki vezesse őket az önkénnyel szemben is. A 2012. augusztus 25-ei Magyar Gárda 5. születésnapjára Vona már el sem akart menni, tudva, hogy ott kényelmetlen kérdésekkel fog szembesülni, de aztán kizárólag azzal a céllal, hogy jelenlétével és a megrendezéshez nyújtott támogatás visszavonásával, mint zsarolási potenciállal az én felszólalásomat – amelyre a különböző gárda-szervezetektől kaptam felkérést – megakadályozza (hasonlóan nem engedte Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg vezetőjét beszélni), megjelent. És nem is volt boldog, amikor Ináncsi a fejére olvasta a Gárda szétverésében viselt történelmi felelősségét.
Azóta is paravánként használják a mostani vezetéshez maximálisan lojális Új Magyar Gárdát, ami tényleges tevékenységet nem végez, pusztán lehetőséget jelent számukra mutogatni, hogy nem mondtak le az ügyről véglegesen. Miközben a többször megkísérelt újraegyesítésnek pontosan a Vona-Szabó páros az egyetlen akadálya.
A lényeg tehát, hogy újjá kell építeni azt a Gárdát, amely álljon bár tizenöt különböző szervezetből, de legyen egy központi vezetése, amely a kellő időben képes dönteni és határozottan cselekedni, nem hátrál meg az ellenség és a harc elől, de természetesen a kellő ravaszsággal védi meg saját katonáit az állami és rendőri szervek zaklatásától. Egy alkalmas és hiteles vezetőt kell állítani az élére, akit feltétel nélkül követ az egész tagság, mint egykor Dósa Istvánt, aki fellépésével fegyelmezettséget és eltökéltséget képes sugározni a bajtársak és a külvilág felé. Az újjáépített Gárda feladata pedig nem csupán a koszorúzások és a pártrendezvények biztosítása lenne, hanem megfelelő parancsnokok felügyelete alatt minden válsághelyzetben, legyen az nemzetiségi, társadalmi vagy környezeti azonnal bevethető kell legyen! Hogy ellenségeink lássák: mindig, minden körülmény ellenére ott lesznek, ahová a kötelesség szólítja őket! El kell kezdeni az alaki és katonai kiképzést, önvédelmet és fegyver-használatot oktatni a tagságnak, mert bármikor eljöhet a pillanat, amikor szükség van rájuk. Ehhez rendelkezésre áll a korábbi tagság, akik várják a hívó szót, és szomjazzák, hogy újra felölthessék a mellényüket, ha végre megfelelő ember áll az élére, és sikerül kiküszöbölni a belső diverzáns tevékenységet, amely szándékos megosztással akarja megakadályozni az újraalakulást. Ráadásul a gárdasejtek lehetnek a magjai azoknak az önszerveződő kisközösségnek, amely a fenyegető társadalmi robbanás esetén képesek lehetnek az önellátásra és az önvédelemre. Ennek esélye az állandósuló gazdasági krízis közepette bizony nem elhanyagolható, így nagyon fontos, hogy legyen cselekvőképes, magyar érdekű szervezett erő, amely végvárként lesz képes ellenállni egy polgárháborús helyzetben is. A Gárda hitelessége még megvan, és hiába oszlottak több tucatnyi szervezetre, egy erős kéz újra egybe fogja kovácsolni őket a közös cél érdekében! Kar nélkül ugyanis minden mozgalom élet- és cselekvőképtelen.