A rendezvények bejelentésében szerzett rutinom ellenére is elképedtem azon a nyilvánvaló kettős mércén, amely ezt a napot jellemezte. Eszembe jutott, hogy a rendőrség több esetben a forgalom akadályozására való hivatkozással a nemzeti oldal olyan rendezvényét is megpróbálta megtiltani, amely statikus, vagyis nem vonulásos rendezvény volt és nem járdára vagy úttestre, hanem mondjuk a Hősök terére lett bejelentve.
Ezzel szemben ezen a napon a fél belvárost lezárták, hogy a homokosok és szimpatizánsaik kellőképpen kibüszkélkedhessék magukat ferde hajlamuk miatt. Természetesen olyanok is akadtak (köztük én is), akik nem tolerálják az efféle magamutogatást, mert tudják, hogy az egész nem más, mint provokáció.
Itt rögtön az elején azért szeretnék egy tényt leszögezni: senkit nem érdekel, hogy ki mit csinál otthon a hálószobája falai között a partnere beleegyezésével, de hogy a normálistól eltérő szexuális „kultúra” vonagló képviselőit legyek kénytelen nézni, ha esetleg beléjük botlok, az mindenképp felháborító. Mint ahogy felháborító az is, hogy nem elég a fél belvárost lezárni, még a BKV közlekedési rendjét is fel kellett borítani emiatt.
Tehát maradjunk annál az alapgondolatnál, hogy jobb lenne ezt a hálószoba falai között tartani. Hogy miért? Egyrészt azért, mert nem hiszem, hogy egy természetellenes beállítottságra büszkének kell lenni. Másrészt már évekkel ezelőtt elmondtam, hogy ez a fajta magamutogatás azt eredményezi, hogy más deviánsok is öntudatra ébrednek és vonulgatni kezdenek. A pedofil is kijelentheti, hogy ő ezentúl büszkén vonul majd minden évben, hisz a szeretetet nem lehet büntetni, az meg igazán elhanyagolható, hogy ez az ő esetében a gyerekek irányába nyilvánul meg. Nem beteg ő, csak türelmetlen. Nincs ideje megvárni, amíg felnő az a gyerek. A jóslatom beigazolódott, csak nem a pedofil társaság ébredt öntudatra, hanem a zoofil. Ezek az állatokkal a normálisnál sokkal mélyebb kapcsolatot ápoló egyedek azt találták ki tavaly, hogy ők is vonulnak egyet a büszkeség jegyében Berlin utcáin. Egyikük hűségével kérkedve jelentette ki, hogy immár 6 éve él együtt Suzyval, a németjuhász kutyával. Normális, nem?
A minap ötlött a szemembe egy rövid kis szöveges bejátszás a youtube-on, amely valahogy így szólt: „A lopás bűncselekmény. A kleptománia betegség. Ha nem vigyázol, egyenjogúsítják!”
Igen, vigyázni kell, hiszen a buzi-felvonulás is így nyert mind nagyobb teret évről-évre. És lassan eljutunk oda, amiről A tanú című film egyik mondata jut eszembe: „Az a gyanús, aki nem gyanús.” Egy kissé átírva erre a napra: Az a normális, ami nem normális.
Ennek tükrében érdemes Török Zsolt, az MSZP szóvivőjének szavait vizsgálni, aki annak kapcsán, hogy állítólag hazafelé menet néhány deviánst inzultáltak, a közleményében a következőket írja:
„Szégyen, hogy ilyen megtörténhet, mint ahogyan szégyen az is, hogy Európa nagyvárosaiban 50–100 rendőr sem kell a tegnapihoz hasonló rendezvény biztosítására, míg hazánkban dupla kordonnal és mintegy ezer rendőrrel kell távol tartani a békés polgároktól a megvadult szélsőjobb homofób, fajgyűlölő, identitászavaros tagjait.”
Tetszik érteni? Az az identitászavaros, aki a normalitás mellett áll ki. Tehát a normális az identitászavaros és persze a jól bevált recept szerint rögtön fajgyűlölő is. (Eddig nem tudtam egyébként, hogy a buzi egy faj.)
A dupla kordonra és a rendőrségre szerintem nincs szükség. Sok pénzbe kerül és felesleges. Nyugodtan ki lehetne próbálni az egészséges társadalom reakcióját rendőri védelem nélkül. Azt hiszem, egy jó tapasztalat lenne arra nézve a tisztelt felvonulóknak, hogy tevékenységük közterületre vagy inkább otthonra való.
Amit én szégyennek tartok az nem más, mint az, hogy a felnövekvő gyermekek elé ilyen példaképek kerülhetnek, mint akiket a felvonuláson láttam. Az pedig nem szégyen, hanem kifejezetten az ifjúság elleni bűncselekmény, hogy egyesek nem restellték a gyermekük részvételét is biztosítani egy olyan rendezvényen, ami nem az Andrássy útra, hanem sokkal inkább a szemétdombra való.
Végezetül egy rövid történet erről a napról: színhely a Szinyei és Aradi u. sarok. A menet megkezdése előtt 30–40 perccel egy idős néni érkezik a kordonhoz. A rendőrök nem engedik át. Megtudom tőle, hogy az Andrássy út egyik házában lakó lánya várja ebédre, de nem engedik át. Próbálok beszélni a helyszínparancsnokkal, kérem, hogy engedjék be a nénit, hisz a menet még el sem kezdődött, meg amúgy sem látszik egy potenciális támadónak. Szerény kis szatyrát elnézve nem kell attól tartani, hogy egy nagyteljesítményű hűtőkamrát tartalmaz, amellyel majd le fogja hűteni a melegeket. Hajthatatlan. Azt mondja, jöjjön érte a lánya, mutassa be a lakcímkártyáját, hogy valóban ott lakik, akkor vele bemehet. Elmondom a néninek és javaslom, hogy hívja fel a lányát. Telefon nincs nála. Felajánlom az enyémet, de fejből nem tudja a számát. Matt! Tanácstalanul álldogál, néha halkan szidja ezt az egészet. Én pedig ma visszagondolok rá. Vajon szélsőjobbos homofób, fajgyűlölő vagy identitászavaros volt?