Még a tavalyi év végén, a Kassán tartott megemlékezésen (https://gardamozgalom.org/gunyhataron-tul/20121030/cum-deo-pro-patria-et-…) kaptunk meghívást az első alkalommal megrendezésre került Rákóczi emlékmenetre.Időközben a meghívás annyival egészült ki, hogy a rendezvény megálmodója és szervezője, László Ferenc, a Magyar Nemzeti Gárdát kérte fel arra, hogy biztosítsa a megemlékezést. A felkérésnek örömmel tettünk eleget, hiszen a Vezérlő Fejedelem jelmondatát viseljük formaruhánkon, így különösen megtisztelt bennünket, hogy munkánkkal járulhattunk hozzá a megrendezéshez. Mivel nagyon sok résztvevőre számítottam, felkértem a Kárpát Haza Őrei Mozgalmat, hogy segítsenek a feladat ellátásában, hiszen a közelmúltban lezajlott árvízi védekezésben is példaértékűen dolgozott együtt a két csapat. Örömmel mondtak igent, én pedig ezúton is megköszönöm a segítségüket.
Egy pillanatra azért térjünk vissza László Ferenc személyére, akit a rendezvény megálmodója és szervezőjeként említettem. Ez a fiatalember életének egy jelentős részét áldozta és áldozza arra, hogy a Fejedelem emléke és szabadságharcának története ne tűnjön el a feledés homályában. Több éve küzd azért, hogy a Rákóczi szabadságharc kezdete is legyen nemzeti ünnep, illetve legyen már végre egy Rákóczi emlékév. Sajnos ezeket a kísérleteket a „nemzeti összefogás kormánya” is rendre lesöpri az asztalról, de érthető is, hiszen a II. világháború „semmihez sem fogható szenvedéstörténetének” kell emléknapot és emlékévet szentelni, még akkor is, ha ennek a magyar történelemhez vajmi kevés köze van. Ennek ellenére Feri barátunk nem adta fel a harcot és civil emberként egy igen szép és emlékezetes rendezvényt hozott össze, amelyet ráadásul évről-évre szeretne megismételni. Így talán majd előbb-utóbb elterjed a köztudatban az is, hogy ezeknek a rendezvényeknek nem a Jobbik, hanem László Ferenc a szervezője. Köszönet és elismerés ugyanakkor a pártnak azért, hogy emellé a rendezvény mellé állt, biztosította a technikai feltételeket (színpad és hangosítás), de ettől függetlenül a rendezvény szervezője számomra ugyanúgy László Ferenc maradt.
Maga a megemlékezés az Oktogonnál kezdődött és már a gyülekezőnél látszott, hogy egy színpompás rendezvény résztvevői leszünk, hiszen nagyon sokan hagyományőrző ruhákban, lovakkal ékeztek, igazi kuruc hangulatot teremtve. Az indulásra felsorakozott egységeket és civileket a különböző motoros szervezetek vezették fel a Hősök teréig. A motorosokat követték a lovasok, a végén a gyalogos megemlékezők meneteltek. Az Oktogontól a Hősök teréig a menet tárogatószóra vonult végig, amely szintén illet a rendezvényhez, színesebbé tette és jó hangulatot biztosított. A Hősök terére érve aztán mindenki elfoglalta a helyét és a számos felszólaló közötti szüneteket szintén tárogató muzsika illetve egy énekszám töltötte ki. A tárogatót Vesztergám Miklós „kezelte” mesterien, énekesként pedig Sasvári Sándor adta elő a Kárpátok között című zeneszámot, lóháton, ami még látványosabbá tette az előadást. A beszédek és a program hivatalos zárása után a rendezvényt az Örökség együttes koncertje zárta.
A rendezvény előtt, még a szervezés idején voltak néhányan, akik úgy vélekedtek – és ennek hangot is adtak –, hogy minek ez a megemlékezés, hiszen ez nem más, mint egy újabb rendezvény, ettől nem változik semmi. Én viszont úgy érzem, hogy azon felül, hogy kötelességünk megemlékezni azokról a történelmi hőseinkről, akik a szabadságot hosszabb-rövidebb ideig kivívták nemzetünknek, más oka is van, hogy ilyen rendezvényeket kell szervezni és azon részt venni. A ránk erőltetni kívánt európai multikulturalizmus ellen csak úgy védekezhetünk, ha nemzeti identitásunkat megőrizzük. Meg kell őrizni nyelvünket, kultúránkat és történelmünket, amelyet oly sokszor próbáltak elhallgatni előlünk, vagy átírni, hogy ne lehessünk büszkék rá. Az államilag ránk erőltetett, devianciát reklámozó, történelemhamisító, vagy bennünket mindig háborús bűnös népként ábrázoló és ezért nemzeti megmaradásunkat és öntudatunkat romboló megemlékezések betiltására nincs lehetőségünk. A lehajtott fejünket pedig ideje felemelnünk és ideje büszkének lenni magyarságunkra. Ideje újra a szabadság utáni olthatatlan vágyunkat kifejezni, úgy, ahogy ezt őseink tették. Ennek egyik jelenlegi módja az, ha ezekről az ősökről megemlékezünk, ismertetjük céljaikat és áldozatvállalásukat a mostani egyre erősebb – liberális és „demokratikus” – befolyásoltság alá kerülő fiataljainkkal.
Hogy ezek a fiatalok is tudják, mit jelent „Cum Deo pro Patria et Libertate”. Hogy ezek a fiatalok se felejtsenek.
Halljátok, elvtársak! Hogy ezek a fiatalok se felejtsenek!