Ha belegondolunk, 2009. márciusa, az utolsó „legális” gárdista eskütétel óta, Budapesten nem történt olyan gárdistaavatás, amit az állami erőszak monopólium boldog birtokosa – ilyen-olyan indokkal, és szinte mindig törvénytelen eszközökkel – meg nem akadályozott volna. Sikeres eskütétel is csak három volt ÚMG (Új Magyar Gárda) 2009. július, MNG (Magyar Nemzeti Gárda) 2010. július, és MNG 2012. március. Ezeket azonban mindig az iszonyatos rendőrségi elrettentő erő felvonultatása, a pattanásig feszült helyzet, valamint dr. Kalmár Tamás alezredes heveny „jogszabályalkotó” részvétele jellemezte. (A ránk alkotott jogszabályok kigondolása közben az önzetlenség jellemezte, hiszen valószínűleg ennek köszönhető, hogy magára nézve nem alkotott semmilyen jogszabályt vagy íratlan becsületbeli törvényt, aminek következtében a nyár közepe óta előzetes letartóztatásban van.)
Természetesen Budapesttől távol folyamatosan voltak eskütételek, avatások, legutóbb éppen az ÚMG bravúros szervezésében. Az elmúlt három év alatt az erőszak monopólium vitathatatlan birtokosai olyan mérvű jogi, erkölcsi, taktikai vereségeket voltak kénytelenek elkönyvelni ez ügyben, hogy az, egy valóban működő demokráciában világraszóló szégyen lett volna, és a „padlás” tele lenne az egymás után bukó, lemondott belügyminiszterekkel és főrendőrökkel. Nem úgy a banán-köztársasági áldemokráciában. Itt, a pénzért mindent elve érvényesül. Szopok, nyalok, gombot varrok, vastag bőrrel és gumigerinccel rendelkezem, azaz mindent vállalok, törvényest, törvénytelent egészen a bukásig. (lásd. K.T. és tsai.) Igaz-e miniszterelnök úr? Ezért kár volt elirigyelni tőlünk és kivinni a Szent Koronát a fegyveres testületek eskütételére, hogy azután politikai utasításra, törvénytelenségekre, becstelenségekre vegyék rá őket. Hogy azután a bíróságokon szégyenletesen egymásra kenjék a felelősséget. “PARANCSRA TETTEM!” Milyen szánalmas és elszomorító. Ehhez pedig közvetve felhasználni a Szent Korona misztériumát? GYALÁZAT!
Olyan emberek rasszistáznak, fasisztáznak, nyilasoznak, rágalmaznak, akiket lassan már teljesen elborít a szenny és a korrupció minden értelemben. Ebben sajátos nagykoalíció van. MSZP-s, Fideszes, KDNP-s, LMP-s teljesen egyetért és összezár. Ismerik a dörgést, ma neked, holnap nekem. Dehogy is lesz itt elszámoltatás, hiszen a közös biznisz összetart. Aki itt rendet akar az csak nyilas, fasiszta, antiszemita, (neo)náci lehet. És különben is, a zavarosban halászni csak a káoszban tudnak. Pedig a REND és a TÖRVÉNY csak a bűnözőkben kelt félelmet. Ugye, tisztelt magyarul beszélő, demokrata, polkorrekt, européer politikus „urak”?!
Felmerült-e már a kérdés, hogy vajon a gárdisták, mióta űzött, üldözött vadként állnak szemben az un. demokráciát megtestesítő rendőrséggel (ÉS NEM A TÖRVÉNNYEL!) miért nem takarják el arcukat, miért nem szaladnak el a rendőr láttán, mint a bűnözők vagy bűnözői csoportok? MERT NEM BŰNÖZŐK! Ezt pedig, a folyamatos agymosás ellenére is pontosan látják és tudják a rendőrök. Nem beszélve arról, hogy az un. Gárda- vagy gárdista perekben, ügyekben, a rendőrség jogi alosztálya által a bíróságig erőszakolt eljárásokban, az esetek óriási többségében (több mint 95%-ban) minden esetben jogerős felmentő ítéletek és megszüntető határozatok születnek bűncselekmény, szabálysértés hiányában. Mi több, az indoklásban a bátrabb bírók kimondják, hogy a rendőrség ilyen-olyan módon jogot, törvényt sértett. Ezek persze agyonhallgatott, nem nyilvános tények, mint ahogy az sem, hogy a fagyi visszanyal elvén több tucat kártérítési per folyik a rendőrség ellen (és ezután lesz még csak sok) és ezek, a befolyásolt, megfélemlített bírók és bíróságok ellenére is sikeresek.
Álltunk már sokszor szemben a rendőri sorfallal és nem mi sütöttük le a szemünket. Egyre sűrűbben mentegetőznek, hogy csak parancsot teljesítenek, meg legyünk egy kicsit többen és átállnak. Nos, a „parancsra tettem” kifogás, a Nürnbergi-per óta nem egy szerencsés kijelentés, ha meg sokan leszünk, lehet, hogy már nem lesz szükség rájuk. De hát ez kinek-kinek a lelkiismeretére van bízva.
Csak remélni tudom, hogy az elmúlt idők sikertelen, nevetségessé és szánalmassá vált akciói, fiaskói, bírósági ítéletei vezették a rend törvényes „őreit”, hogy gyakorlatilag szó nélkül engedélyezzék az egyébként semmilyen jogszabályba nem ütköző ünnepélyes gárdista esküt és a vele járó külsőségeket. Megjegyzem, más boldogabb országokban ez hatalmas és ünnepélyes esemény lenne, mint ahogy az is volt 2009 márciusáig. Vissza lehet nézni a felvételeken. Majd’ három évbe telt a rend bősz „őreinek” csak az, hogy eljutott a tudatukig, EZ a Gárda NEM AZ a Gárda (értsd: nem a feloszlatott és betiltott társadalmi szervezet) ami már önmagában is igen nagy szegénységi bizonyítvány, a többiről nem is beszélve. Az egyeztetéseknél szemlesütve suttogják el, hogy szinte minden esetben politikai utasítást kapnak és hajtanak végre. Ez persze nem meglepetés, hiszen az elutasító indoklásokban rendszeresen elfelejtenek jogszabályokra hivatkozni, ami természetes, hiszen ilyen jogszabályok nincsenek. Ezért marad indoknak a félelemkeltés, tiltott önkényuralmi jelképek, forgalom akadályozása, stb., ami már olyan nevetséges és szánalmas, hogy nincs az a bíróság, aki komolyan venné. Ezután pedig marad a törvény- és jogellenes intézkedés, ami rövidtávon megáll, de később visszaüt, és nem kicsit.
Hideg, csend, méltóság. E három szó jellemezte leginkább a szombat délelőtt 11-kor kezdődött ünnepélyes eseményt. Sem eltúlzott rendőri biztosítás, sem gyűlölettől eltorzult, ocsmányságokat és ostobaságokat ordibáló arcok, sem semmilyen más zavaró körülmény. A gárdisták alakzatban, vonultak a Turul elé és felhangzott a jól ismert köszöntés is. A hangosítás is jó volt a Himnusz alatt a rendőrök is igyekeztek vigyázban állni, bár egyikük sem tisztelgett. Pedig kellene (jogszabályilag, ha már szívből nem megy).
Ináncsi József az MNG Országos vezetője köszöntötte a résztvevőket és külön Potyka bácsit, akin pár nappal ezelőtt hajtottak végre egy műtétet. De, ahogy az lenni szokott az öreg harcoson meg sem látszik. Bámulatos! Isten tartsa meg ezt a szokását még jó sokáig! Valójában rendezvény az ünnepélyes eskütételen kívül évértékelő is. Két szervezet, az SZJPE (Szebb Jövőért Polgári Egyesület) és az MNF (Magyar Nemzeti Front) vezetői is csatlakoztak a rendezvényhez. Az SZJPE elnöke László Attila kiemelte, hogy sikertelen volt az ellenük irányuló feloszlatási kísérlet, a bíróság a folyamatos politikai nyomás és befolyás ellenére sem talált semmi törvénysértést. Így tovább folytatják nemzet- és embermentő munkájukat (lásd: Miskolc) Az MNF társelnöke Polyák Tibor az emberek közönyére és az elfásultságára hívta fel a figyelmet összefogásra és odafigyelésre buzdítva. Ináncsi József pedig a már fent említetteken kívül elmondta, hogy továbbra sem engedünk a jogainkból, ezután is ott leszünk mindenhol, ahol védeni kell a magyar embert és magyar érdeket, értéket. Természetesen a TÖRVÉNYEKET mindenhol szem előtt tartva. Ezek után a bajtársak felhozták a Szent Korona másolatát. Az esküt egy újonc bajtárs olvasta elő, a többiek pedig csendesen, megilletődötten utánamondták. A végén az „Isten engem úgy segéljen”-t már kiáltották.
És nem dőltek össze a házak, és nem sikoltoztak az asszonyok, és nem sírtak föl a gyermekek. A villamosból, autókból közönyös, fáradt arcok nézték, de lehet, hogy nem is látták az ötven gárdistát, a maroknyi civilt, a párosával didergő rendőröket. Senkinek nem jutott eszébe félni, rettegni. Egész máson járt az eszük. Egészen mástól féltek és rettegtek. De itt szinte felengedett az idő. A fagyos arcok kipirultak és a magyar lelkek közelebb hajoltak egymáshoz. Mindezt figyelemmel kísérte nemzetünk több ezer éves védő, oltalmazó szelleme, az ősök szakrális madara a Turul. Felemelő és egyben dicsőséges pillanat volt. Újabb bajtársak vállalták a szolgálatot, Istenért, Hazáért, Nemzetért. Csak szeretném remélni, hogy ezt az ünnepélyes pillanatot „biztosító”, vitathatatlan erőszak monopólium fizetett alkalmazottait is megérintette az esemény és elgondolkodnak egy pillanatra, hogy miért is vannak itt. A Szózat és a Székely Himnusz után harsány köszönéssel búcsúztunk a színhelytől.
MNG Sajtószolgálat