Tiszta, napfényes, októberi napra virradtunk, bizony ritkaság ez ilyenkor. A temetőben a hősök emlékműve csodálatosan feldíszítve fogadott minket. Minden szép és teljes volt, bár némi hiányérzetünk támadt a rendőri biztosítást illetően. Mert már tavaly is elég kevesen voltak, most viszont alig-alig. Mi pedig hozzászoktunk már a „jogszerű és arányos” rendőri létszámhoz, ami kb. 5-6 rendőrt jelent egy gárdistára (lásd pl.: 2012. március 17. Hősök tere). Vajon hová fog vezetni ez a nemtörődöm hanyagság?
A megemlékező ünnepség fél 11-kor kezdődött, mi egy negyed órával előtte bevonultunk és felálltunk az emlékhelytől jobbra, mellettünk bajtársaink a Gárda Szövetség tagjai. Pár perccel utánunk, bedübörögtek a Nemzeti Érzelmű Motorosok, a Szkíta Motorosok és a Gárda Motorosok egységei. Leparkoltak az emlékhely mögötti üres parkolóba, melyet két éve még nem kevés rendőrségi csapatszállító, rohamkocsi, mozibusz, hangágyús autó stb. foglalt el a személyzettel együtt. A motorosok bejöttek és természetesen beálltak mellénk az alakzatba. A civil közönség is szép számmal megjelent és balról töltötte fel az emlékhely előtti részt.
Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött. A megnyitó beszédet Végh Attila a Konzervatív ’56-os Antibolsevista Szövetség (KABSZ) elnöke mondta el, majd Palánki István beszélt a forradalom szereplőiről. Szalay Róbert történész a forradalom indítékairól beszélt. Időnként, a szigetszentmiklósi Gyertyaláng zene- és énekkar színesítette szívhez szóló dalaival a műsort. Gaudi Nagy Tamás lépett a mikrofonhoz és nem egy parlamenti „kétperces” előadást tartott a forradalom máig tartó és húzódó hatásairól, párhuzamairól. Ablonczy Zsolt tiszteletes úr és Hegedűs László kanonok úr áhítatos megemlékezést tartott és mindnyájunknak lelki útravalót is adott. Tompó László történész pedig Ady Endre és Alföldi Géza egy-egy versét szavalta el meghatóan szépen, ahogy csak ő tudja. Lányi Zsolt volt kisgazda országgyűlési képviselő pedig a felindultságtól remegő hangon kérte az elhunyt hősök bocsánatát, amiért a túlélők 22 év alatt nem tudták befejezni, amit ’56-ban elkezdtek.
Utolsóként Potyka bácsi lépett a mikrofonhoz és a tőle megszokott hévvel és indulattal beszélt az akkori harcokról és a mostani állapotokról. Ezek után következett a koszorúzás melyen nagyon sok szervezet – a teljesség igénye nélkül – számtalan Jobbikos szervezet, kerületi, önkormányzati szervezetek, a jelen lévő motoros egyesületek, a Gárda Szövetség tagjai és egyéb civil szervezetek vettek részt. A koszorúzás után az egyéni emlékezők helyezték el virágaikat és gyújtottak mécseseket az elhunyt hősök emlékére. A megemlékezést a Szózat és a Székely Himnusz eléneklése zárta.