Október 6-a. A nap, mikor a magyar szabadság álmát az őrjöngő önkény jelképesen a sárba tiporta, s a mártírok nevét aranybetűvel véste fel a magyar égre.
Az Aradon és Pesten kivégzett tábornokokra és az első magyar miniszterelnökre, illetve a szerte az országban a megtorlást névtelenül elszenvedőkre emlékeztünk.
Fél öt körül, mikor a Batthyány-örökmécsesnél gyülekezni kezdtünk, még javában tartott a kerületi megemlékezés. A gyásznap egyik pozitív eseménye volt Rogán Antal karvalyarcát a Sikoly című festményt idéző formába rándulni láttunkra
17.00 óra előtt motordübörgésre lettünk figyelmesek. Megérkeztek a Nemzeti Érzelmű Motorosok és a Gárdamotorosok vasparipái. Persze megfelelő rendőri kísérettel…
A technika gyors összeszerelése után elkezdődött a megemlékezés. Sallangoktól, felesleges díszletektől mentesen. Az egyetlen díszlet az örökmécses lángja volt, hol Batthyány Lajos, az első független magyar miniszterelnök megtért őseihez a Hadak Útján.
A Himnusz eléneklése után visszaemlékezéseket hallhattunk Batthyány Lajos utolsó éjszakájáról és mártírrá válásáról, miképp az aradi véres hajnal eseményeiről.
A megrendítő események meghallgatása után a jelen lévő szervezetek (Magyar Nemzeti Gárda, Gárdamotorosok, a Jobbik V. kerületi, IX kerületi és budapesti szervezeti, illetve a Nemzeti Érzelmű Motorosok) képviselői koszorúikat helyezték el az emlékmű tövében.
A mártír miniszterelnök öröklángjának fényében hangos “Szebb jövőt!” köszöntéssel tettünk hitet, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló, van, aki a lángot továbbvigye…”